A magyar válogatottban a fiatalos lendület hozta meg a konyhára a három pontot. Szalai, Koman, Lázár és Dzsudzsák jól játszott, ugyanakkor például Gerát észre sem lehetett venni a mérkőzésen.
A 19 éven aluliak Európa bajnokságán újabb trükkös gólt lőttek a spanyolok, de most nem tizenegyesből, hanem szabadrúgásból. A találat Brolin és Zanetti világbajnoki góljait idézte.
Ez ám a WC-fan, kétüléses WC-ülőkés gokart, vagy mifene. 6.5 lóerős, 35 mph a sebessége, arról nem szól a fáma, hogy vajon az eredeti rendeltetésének megfelelően is lehet-e használni.
Joseph Blatter elnök kedden bejelentette, hogy már a jövő hónapban újra napirendre tűzik a videóbíró bevezetésének kérdését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes bizottságánál.
Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, miközben nézem ezt a '82-es VB-n készült felvételt: ez volt minden idők legnagyobb (10:1!!) zakója, amit a magyar válogatott osztott ki a salvadori csapatnak.
Luis Fabiano a komplett brazil csapat véleményének mondta, mikor szürreálisnak és kiszámíthatatlannak nevezte a labdát. „Olyan, mintha valaki távirányítóval szórakozna. Már éppen bele akarsz rúgni, mikor megváltozik a röppályája."
A fejlesztés célja, hogy a bűz figyelmeztesse a biciklist, ideje új sisakot venni. A szaganyag a repedéseken áramlik ki a műanyag belsejébe rejtett mikrokapszulákból, hajszálrepedéseknél kellemetlen, nagyobb töréseknél viszont már kifejezetten elviselhetetlenné válik a büdösség.
Ivan Basso nyerte meg a Giro d’Italia 2010-es kiírását, miután az utolsó szakaszon, a veronai egyéni időfutamon nemcsak megtartotta, hanem még növelte is előnyét az összetettben a második helyen végző David Arroyóval szemben. A harmadik helyet Vincenzo Nibali szerezte meg.
Ötfős sportriportercsapat utazik az MTV-től a dél-afrikai futball-világbajnokságra: Egri Viktor végig kinn lesz, Somos Ákos és Somos Zoltán a csoportmeccsekről, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard pedig a második szakasztól kezdve tudósít.
A futballista élete szezonját futja, mert a Fulham-tréner Roy Hodgson megtalálta helyét a pályán. A magyar támadó nem a szélen, hanem a csatár mögött játszva a leghasznosabb, EL-elődöntős a Fulhammel.
Alex De Angelis volt a leggyorsabb a Moto2 kategóriában a Katari Nagydíj első szabadedzésén a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, míg Talmácsi Gábor a kilencedik lett a gyakorláson kb 1 másodperccel lemaradva De Angelis-től.
Meghalt az olimpiai bajnok Varga Zoltán - A Ferencváros egykori futballistája, edzője az 1968-as az olimpia előtt disszidált, 65 évet élt, a pályán halt meg. Még tudott újat mutatni.
Lewis Hamilton kettős győzelmével zárult a Malajziai Nagydíj nyitó napja. Sebastian Vettel és Mark Webber rajongói viszont aggódhatnak, mert a Red Bull-autók továbbra is megbízhatatlanok.
Kétnapos csúszásban van Klein Dávid (34) és Várkonyi László, azaz Konyi (53), akik első magyarként oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül akarják meghódítani a 8850 méteres Mount Everestet.
Új divat hódít a brazil futballisták körében, a paradinha, ami annyit tesz, hogy a tizenegyesnek nekifutó játékos a lövés előtt lelassít, bemutat egy lövőcselt, majd az eldőlő kapust becsapva kényelmesen a kapuba gurítja a labdát.
Egy új kerékpár beszerzésekor érdemes néhány szempontot figyelembe venni, hogy ne költekezzünk feleslegesen, biztonságos és tartós járművet válasszunk. Szakértőt kerestünk, hogy megtudjuk, milyen kerékpárt válasszanak azok, akik úgy döntenek, hogy kiszállnak a kocsiból.
Jochen Drees játékvezetőnek a német labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában elkövetett komoly hibája után ismét többen szorgalmazták a chippel felszerelt labdák használatának bevezetését.
Aki szeret kirándulni, a téli hidegtől sem riad vissza. A Tisza-tó a tél különleges kirándulóhelyei közé tartozik, hiszen ilyenkor egészen más arcát mutatja, mint nyáron. A téli vízszintnek köszönhetően olyan különleges formák bukkannak elő, melyeket máskor a víz elrejt a kíváncsi turista szeme elől.
A több mint kétszáz éves műemléképület falai közt működő egykori templomban ma a sport istenének mormolhatjuk el imánk. A Sport Templom a hagyományok híveit társastánccal és karatéval, a kísérletező kedvűeket cross traininggel és dirty funkyval várja. A többiek pedig megtanulhatják az origamit, vagy egy igazi gésával teázhatnak.
Kis tömeg gyűlt már össze, a futók rajtszámot biggyesztgettek egymásra, lányoknak pom-pom bojtokat osztogattak a fotósok meg videósok gyűrűjében. Ez az esemény már jobban megmozgatta a sajtót, a királyi tévén kívül a Stop.hu, Index, RTL és még pár, nem beazonosítható...
Erdei Zsolt fejében megfordult, hogy kap egy nagyot, kiterül, ám szakmailag rossz bunyóval, de nagy szívvel és edzői biztatással újra világbajnok lett. Jövője bizonytalan, Kovács Kokó segítheti.
Második mérkőzését is elveszítette Rafael Nadal a Londonban zajló ATP-világbajnokságon: a világranglista második helyén álló spanyol teniszezőt az orosz Nyikolaj Davigyenko.
A Bild nyomozati anyagok alapján írt a lilák érintettségéről. Közben több külföldi meccset is megneveztek, a német szövetség elnöke szerint felfújták az ügyet.
Szeptember 10-én hajnalban indul az NFL 2010-es idénye Magyar idő szerint szeptember 10-én hajnali 2 órakor a New Orleans–Minnesota mérkőzéssel kezdetét veszi az NFL 2010-es idénye. A SPORT TV immár hetedik esztendeje közvetíti az amerikai futball csúcsligájának eseményeit, kezdve a nyitó találkozótól egészen a jövő februári döntőig...
Diana hercegnő halála (1997) Ezen a napon szenvedett halálos közúti balesetet a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Diana hercegnő.
Az eddigi 4 legjobb tablet Az idei év slágere a tablet. Az iPad által indított divathullámba újabb és újabb gyártók szállnak be. Mindegyik az iPad riválisát látja gépében. Íme a négy legesélyesebb jelölt.
Megjelent a Beszélő Linux 2.0 Megjelent a Beszélő Linux 2.0 - A látássérült embereknek készült operációs rendszer új verziója jó néhány újítást hoz.
A tűzzel játszik a Duna Tv Miközben Orbán Viktor forradalmi hevületben értékelte a Nagy Száznapos Menetelést, a csatorna kifejezte véleményét a dologról. Bátor húzás volt, nem mondom.
Google Instant: nem kávé, mégis gyorsít Meglepő és egyben forradalmi újítást mutatott be a Google, amelyet kis trükkel már most elkezdhetünk használni. Cikkünkből ezt is megtudja.
Óriásit gyorsul az új Firefox böngésző Az új Firefox böngésző végre nem csak a processzorunk teljesítményét aknázná ki, ez azonban nem az egyedüli újítás, amelyet a négyes verzió magával hoz.
Megjöttek az első WebOS 2.0 képek! Bár a béta verzió már szeptember elejétől elérhető, az első, hivatalos, immáron nem béta képernyőképek még csak most érkeztek meg. Lássuk!
Online rádió - NUGEN.FM | Cartman drum and bass mixe az Audio Controlban! Rendhagyó módon egy rendhagyó, mi több, meghökkentő hírrel szolgálunk egy rádiós műsor kapcsán: Zack Marullo Audio Control Radio Show-ja szinte mindig okoz valamilyen meglepetést, ám meg merjük kockáztatni, hogy ez esetben a szokottnál is különösebb hallgatnivaló kerül adásba a Nugen.Fm-en ezen a héten pénteken, vagyis 2010.szeptember 10-én este 11 órától éjfélig…
Ingyenes biztonsági mentés - Gmailtől Facebookig 2008-ban indult a Backupify szolgáltatás, de mostanában nyílik meg igazán a lehetőségek tárháza: akár ingyenesen is kérhetünk automatikus adatmentést Gmail fiókunkról és egyéb Google szolgáltatásainkról, továbbá közösségi jelenlétünkről.
Google Instant Operában A Google lassan állandó vendég lesz a blogon a húzásai miatt. Először a Gmail , aztán a Docs , majd a Wave , legutóbb pedig a kereső háttér és az új képkereső. Továbbá a Calendar és a Picasa szolgáltatásokkal is gyakran problémák szoktak lenni.
BitKinex trükkök: fel vagy le, minden egy helyen! Kezdjük egy találós kérdéssel: mi lehet az, ami képes feltölteni FTP-re, SFTP-re és WebDAV kiszolgálóra, de használhatjuk fájlok letöltésére is közvetlenül a böngészőből? Segítünk: ez a BitKinex.
A Google tönkreteszi az estéinket Bemutatták a Google TV-t, amely minden kanapéfüggő tejjel-mézzel folyó Kánaánját hozza el Eric Schmidt ígérete szerint. A hardverek és a felület már készen vannak, illetve mindkettő többet tud majd a közeljövőben; menő távirányítónk is lesz, ha nem telefonról szeretnénk vezérelni a rendszert. Amerikában novemberben debütálnak.
Így készítsünk mikroszkópot az iPhone-ból! Csak egy iPhone, és nagyjából tíz dollárnak megfelelő befektetés szükséges ahhoz, hogy a telefonunkból egy szuper kis mikroszkópot barkácsoljunk!
A leghasznosabb ingyenes online eszközök a hétköznapokra Számos olyan dolog van, amihez nem szükséges programokat telepíteni, hanem bevethetünk erre a célra online, böngészőben használható alkalmazásokat is. Ezek közül megpróbáltuk egy helyre válogatni azokat, amelyek a hétköznapi felhasználás során - szerintünk - a legnagyobb segítséget nyújthatják.
Vírusriadót váltott ki a webezőknél a Google A Google jól megijesztette a webezők egy részét, akik közül sokan szerdán a cég Gmail szolgáltatásába belépve azt hitték, hogy vírusfertőzés áldozatává váltak. A cég levelezőjének megnyitása után ugyanis a számítógép egy furcsa zenét kezdett játszani, amelynek látszólag semmilyen oka nem volt.
Minden aminek IttaHelye. És ki dönti ezt el? Hát te, a szavazatoddal! Ha valami elegendő szavazatot kap az Idevár rovatban, akkor onnan kikerül, és annak egyből IttaHelye. Az a legjobb, hogy te is beküldhetsz bármit, ami tetszik. Cikket, hírt, viccet, képet, videót, és a többiek eldöntik, hogy ezentúl minek van IttaHelye!